Vannak ilyen vagy hasonló napok… Amikor megoldhatatlannak tűnő feladatot kell megoldanunk. Amikor akár egy fél méteres átmérőjű csatornán kell keresztül verekednünk magunkat centiről centire haladva, hogy kimenthessük a reszkető és rettegő testet. Akkor is, ha pár méter után fogy a levegő és visszafele kell kúszni, hogy a tüdő újra lélegzethez juthasson.

Mert onnantól, hogy tudjuk és látjuk már aludni sem tudnánk azzal a tudattal, hogy Ő ott él, a vízzel átitatott csatornában, a csatakos bundájában,  mint kiderült hetek óta. A lehető legelérhetetlenebb helyre vackolta be magát, húzta össze a testét, hogy teljesen elrejtőzzön az ember elől… Hogy mi űzte el, taszította a száműzetésbe az „ember barátját” azt nem tudhatjuk, és elképzelni sem tudjuk, szerencsére, volt aki észrevette őt és etette, de Ő hozzá sem mert oda menni, csak tisztes távolból figyelte, mikor érkezik a jótevő…

2,5 óránkba telt mire egyik önkéntesünk átverekedte magát a közel 20 méteres, enyhén kanyargó csatornán és közben a másik kijárat felé terelhette őt, ahol már vártuk és kihúztuk. Nem támadott, nem harapott felénk, csak összekucorodott rettegve. A teste csupa kullancs és bolha. Mindenki elfáradt a kutyust is beleértve, de boldogok voltunk!

Vannak ilyen vagy hasonló napok. Amikor megoldhatatlannak tűnő feladatot kell ellátnunk, de sikerül 🙂 Sikerül, mert valahogy mindig ott van az erő, mely előre lendít akár egy fél méteres átmérőjű csatornán keresztül is. Mert feladatunk van. Hitet adni a rettegőknek, reményt adni a reménytelenségnek. És ez, egyik este megtörténhetett 🙂

Gyémánt azóta már szerető családban él! Köszönjük!